Könyvem

Ide fog kikerülni a könyvemnek a fejezetei. Egymás alá, míg a végén teljesen felépül. Jó szórakozást, jó olvasást!

 

Szép, napsütéses, enyhe szeles vasárnapra ébredek. Már vége is van a nyárnak… Sajnos újra kezdődik a suli, a 10. Habár ez nem is olyan rossz! Talizhatok a haverokkal, a fiúkkal, sőt, még a 16. szülinapomhoz is közelebb leszek. De a legeslegjobb, az, hogy nem kell annyit lennem anyáékkal. Juhúúúú! Mondjuk jó, jól ellehet velük NÉHA hülyülni, de az más, mint a haverokkal. Meg ott van az öcsi, na, ő kibírhatatlan. És nem viccelek. Mindig a nyakunkon lóg, és még beszélni se lehet vele, hisz még kicsi. Csak 6 éves, én meg 16. Ezért jó, hogy ott van nekem a húgom. Ő 14 éves, vele nagyon jól elvagyok. Ki is találtuk, hogy suli után minden nap elmegyünk a plázába, és iszunk egy shake-et. Hát eddig jól is ment meg minden, de ma reggel mármint most az előbb összevesztünk egy fiún. Mármint nem szerelem ügyileg, hanem barátilag. Mike mind a kettőnknek jó barátunk. Igazándiból azon vesztünk össze, hogy kit tart jobb fejebbnek. Ez így egy kicsit furán hangzik, de ez van. Mike az ÉN osztálytársam, ezt tisztázzuk. De tök mindegy, úgy is hamar kibékülünk, ahogy magunkra nézek. Hugi-nővér kapcsolathoz képest, olyan mintha az ikertesóm lenne! Mindig megért, fel tud vidítani, és ehhez hasonló dolgok.

Na de mindegy. Sietnem kell, mert anya már harmadjára kiáltja fel, hogy Lucy gyere, kész a reggeli! Hol vagy már? Ezért gyorsan felveszek egy farmert, meg valami egyszínű pólót, majd gyorsan elkezdek rohanni le a lépcsőn, de hirtelen megtorpanok. Megcsap a rántotta illata, ezért még gyorsabban kezdek el vágtázni lefelé úgy, hogy majdnem leesek róla. Ebből adódik, hogy imádom a rántottát! Pedig semmi különös nincs benne… Gyorsan bele huppanok a székembe, és el kezdem habzsolni a reggelimet. Csak ülünk az asztalnál néma csendben. Mindig is ilyenek voltak a családi étkezések. Csak a legfontosabb dolgokat beszéljük meg, és ez így megy, ami óta család a család. Magamhoz méltóan, meg amúgy se szeretek nyugalomba lenni, én, aki folyton folyvást pörög, megtöröm a csendet. Úgy érzem a Mikeos ügy elég fontos ahhoz, hogy ezt megbeszélhessük.

- Figyu Engie, sajnálom azt, ami miatt ma összevesztünk! Ugye tudod, hogy mire gondolok? –fordulok a húgom felé. Mivel bólint, úgy gondolom, folytatom. –Szóval tudd, hogy nem akartam, meg biztos jobban bír téged, mint engem, és… - Már épp levegőt akartam venni ahhoz, hogy folytassam, amikor félbeszakít.

- Ne hülyéskedj már! –Mosolyodik el. –Amúgy meg én sajnálom. Valószínűleg csak féltékeny voltam rád, hogy téged jobban szeretnek a barátaid. És, csak ezért voltam olyan, amilyen… - Süti le a szemét.

- Gyere ide te lökött! –Ölelem át. –Tudod, édes drága hugicám, ez úgy működik, hogy neked is megvannak a barátaid, és nekem is. És lemerem fogadni, hogy rám még csak a szemüket se vetik. Ez így van rendjén. Mindenkit a saját barátai jobban szeretik. Még ha nem is olyan sokkal, de azért jobban szeretik. Jó? –Bólintással jelzi, hogy felfogta, majd folytatjuk a reggelinket.

- Mi volt ez a nagy békülés? –vonja fel a szemöldökét apa.

- Semmi különös apa! Hisz jól tudod, hogy minden testvéri kapcsolatban vannak viták! –Jelenti ki Engie gyengéd, szelíd hangon. Mire apa csak folytatta az evészetet. Nem igazán izgatta, hogy mi van velünk… Hát apa már csak ilyen.

- És mit csináltok ma lányok? –Szólal meg anya is.

- Hát igazándiból még nem tudjuk szerintem. Ugye Engie?

- A legteljesebb mértékben. –bólint rá.

- Akkor nincs kedvetek esetleg velem jönni, a… - kezd bele, de Engie félbeszakítja.

- Anya… ne most jó? Épp most békültünk ki, nem óhajtunk jelenleg bármi különöset csinálni. Meg teszünk is valamit, akkor azt is kettesben szeretnénk. Meg szerintem már megbeszéltük, hogy NEM tetszenek a programjaid… Bocs, hogy ezt mondom, de ez így van… - az elején még céltudatosan mondja Engie amit szeretne, de a végére ellágyul a hangja, mert meglátta anya arcát, amint könnybe lábad. –Anya… Tudod, hogy szeretünk, de azért azt meg kell értened, hogy nem épp a legjobb programokat találod ki. Majd esetleg holnap, akkor úgy is korán vége a sulinak, majd összeírjuk, hogy miket szeretünk csinálni, és akkor boldogan elmegyünk veled. De ma… az most azt hiszem, nem működne. Jó? Rendben van?

- P…e…r…s…z…e –Szipog. Majd egy mozdulattal letörli a könnyeit a keze élével, és bólogatva folytatja a reggelit. A kajám felét se ettem még meg, de úgy érzem, most el kell mennem. Mert ez így már kínos. Ezért felállok az asztaltól, betolom a székem, és elindulok fel a szobánkba, majd lehuppanok az ágyamra. Azért kellett ilyen elutasítóan cselekedni, mert anya programjai nem túl jók. Mikor élvezne egy kamasz egy délutáni kötögetést, őskorban készült fekete-fehér filmet, hímezést, satöbbi. Hát nem ebben az évszázadban az egyszer biztos! Hallok még egy székcsörömpölést, majd dübörgő hangokat a lépcső felől. Ezt követően Engie nyit be, és ül le az ágyára. Arca nem emlékeztet a régi önmagára. A virágzó természetű, mindig boldog, vidám, vigyorgó Engie-re. Nem… ez nem ő… Átülök mellé, és átkarolom.

- Most anya valószínűleg nagyon ki van rám akadva… és meg is értem… milyen bunkó voltam… miért viselkedtem így? Hogy tehettem ezt? - Szipogja.

- Figyelj… nyugi van, anya meg fog bocsátani, meg amúgy se haragszik rád. Én is ezt tettem volna. Van, amikor nem az anyukáknak kell észhez téríteni a gyereket, hanem fordítva. Már meg kellett neki mondani ezt, és kész. Ez egy tény. Hidd el, ettől majd anya csak jobban fog igyekezni. Sokkal, de sokkal jobban. –mosolyodok el. Tudom, hogy valahogy fel kell őt vidítani, de elfogytak a szavak. Mindig csak az jut eszembe, hogy semmi gond nem lesz. És most jelenleg neki, nekem, mindenkinek az kell, hogy tényleg ne legyen semmi. Valahogy viszont el kell feledtetnem vele, hogy mi van jelen pillanatban. Ezért hát… - Menjünk el shake-ezni! Mit szólsz?

Na, ERRE már rögtön elkezdett mosolyogni. Felpattanunk az ágyról, majd keresünk valami ruhát, és azt felvesszük. Én személy szerint egy kék egybe szoknyát vettem fel. Többek között szeretem a kéket, de nem azért hordom, mert szeretem, hanem mert megy a szememhez. A húgommal együtt nekem is barna hajam van, csak míg én kék szemű vagyok, ő zöld. Le se tagadhatnánk egymást! Ezáltal ő zöld miniszoknyát vesz fel. Gyorsan elkészülünk, már megyünk is lefele, csak úgy száguldunk, egyenesen ki az ajtón. Elég hamar oda is érünk. Miközben megyünk a boltok közt a shake-es felé, megpillantok egy farmert az egyik kirakatban. Az alap tudni való, hogy én és a farmer elválaszthatatlanok vagyunk. Megragadom Engie kezét, és beráncigálom. Közlöm vele, hogy csak 1 pillanat, addig nézelődjön nyugodtan. Odamegyek a farmerekhez, le akarom venni, de ekkor rádöbbenek, túl kicsi vagyok. Hátra nézek Engie-re, de ő nem is figyel rám, így segítség nélkül maradok. Nyújtózok még egy ideig, amikor valami beáll mögém, és leszedi a farmert majd odanyújtja nekem. Ameddig hozzám ér, úgy érzem, összezsugorodok, de egyben soha nem akarom, hogy ennek a helyzetnek vége legyen. Kész, elolvadok…

- Tessék, ezt szeretted volna? –Szólal meg. A hangja is olyan csodálatos, mint ő maga. Közben kivesz sötétkék szeméből egy rakoncátlan fekete tincset, ami valószínűleg a nyújtózás közepette került oda.

- I…gen! Köszönöm! –Habozok. Érzem, ahogy ég az arcom. Vagy csak ő nem veszi észre, vagy nem akar még kínosabb helyzetbe hozni, de csak kacsint egyet, nem említi. Majd folytatja.

- Gyere, segítek felpróbálni! –Majd leesik neki, hogy ez kétértelmű. –Jaj, bocs, nem úgy értettem! Csak én itt dolgozok, és tudod az a kötelességünk, hogy menjünk el a vásárlóval és biztassuk, hogy jól ál neki, satöbbi. –Még mindig zavarba van, mert a tarkóját vakargatja, miközben a cipőjét nézi. Nem valami közvetlen ember az egyszer biztos.

- Semmi gond! Előre is, köszi! –Majd elindulok a próbafülke felé. Miközben átveszem a farmert az „idegen” folytatja.

- Igazándiból Arthur vagyok! –Mutatkozik be. Ahogy ezt meghallom, akaratom ellenére kuncogás tör ki belőlem, de azért fegyelmezem magam, így a kezem a szám elé teszem, nehogy meghallja. Amikor kicsit lenyugodok, válaszolok is a bemutatkozására.

- Szia Arthur! Lucy vagyok, az ott kint meg a drágalátos húgom, aki… - Ekkor hangos röhögést hallok kintről, mire kikukucskálok, és megpillantom Arthur-t, aki valószínűleg azért ül, nehogy felboruljon a röhögés közepette.

- Jaj, te tényleg bevetted? –Sikerül ennyit mondania, majd megint eldől oldalra.

- Ez csak kamu volt? –Meresztgetem a szemem.

- Aham… Igazándiból Jack vagyok. De ezt tényleg nem tudom elhinni, hogy elhitted, hogy Arthur vagyok. Kezdve azzal, hogy az magyar név… - Ahogy látom, már sír, annyira röhög.

- Ez nem vicces. –Amikor meglátja, hogy ez tényleg nem vicces elkomolyodik, és vet felém egy bocsánatkérő arckifejezést. Én meg inkább visszahúzódok a próbafülkébe.

- De szép neved van… - Majd elakad a lélegzete, amikor kilépek, és nagy kerek szemekkel néz felém, mire én visszabújok szépen a kis próba helyemre.

- Ilyen borzalmas? –Kérdezem belülről. 

- Nem! Egyszerűen… zseniális… bámulatos… nem tudok rá mit mondani! –Majd benyújtja a kezét, és miután beleraktam a kezem a kezébe, kihúz onnan. Persze nem ilyen durván, hanem szépen. Megpördít, hogy minden oldalról megnézhessen, majd elengedi a kezem.

- Tudom, hogy ezt csak azért mondod, mert ez a dolgod. Az, hogy eladd a ruhákat. Bárhogy is néz ki az emberen. –Sóhajtok fel.

- Tudod, igen, ez lenne a dolgom. De én nem ezt szoktam tenni. Legalábbis ilyen széplánynak biztos nem hazudnék. Tényleg őszinte szívemből mondom, hogy tökéletes rád ez a gatya. –Majd a szívére teszi a kezét, mintha esküt mondana, de e helyett, csak lenéz a cipőjére. Már megint nem mer a szemembe nézni.

Olyan aranyos, hogy ilyet mond, de nem igazán hiszek neki. Mármint szerintem is jól áll meg minden, de azért… Na, mindegy, végül is úgy döntök, hogy megveszem a gatyát. Ebbe a sok gondolkodásba megéheztem, így elindulok enni, de ekkor eszembe jut Engie. Elordítom magam a boltba, a válasz pedig a próbafülkék irányából érkezik. Gyorsan elmondom neki, hogy elmentem a Mc-be (Mc Donalds) kajálni. Ő meg mondja, hogy persze menjek csak, ő még próbál, majd utánam jön, ha végez. Ezért el is indultam, de ekkor egy kéz ragadja meg a csuklómat. Jó, persze nem erősen szorít, csak annyira, hogy észrevegyem, megálljak, és megnézzem ki az. Persze Jack, ki más lehetne.

- Szia! Bocsi, de pont indulni készültem. Tudod, megéheztem egy kicsikét… - Mutatok kifelé az ajtón.

- Szia! Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy találkozunk-e még?

- Hát, ha rajtam múlik, akkor biztosan! –Kacsintok rá, mire csak elneveti magát.

- Jó, rendben! Akkor, szia… - Halványan elmosolyodik.

- Szia. –Oda intek neki, majd elindulok enni.

Már majdnem oda értem, amikor valaki rám ugrik, és a nyakamba csimpaszkodik. Más se lehetne, mint a drága húgom. Beülünk enni. Szépen eszünk, amikor egyszer csak Engie megszólal.

- Mi volt ez? –néz rám kérdőn.

- Micsoda? Most tényleg… Nekem fogalmam sincs róla, hogy mire gondolsz.

- Jaj, hát nehogy már ne tudd! Az egész boltba azt lehetett hallani, ahogy röhögcsélsz azzal a sráccal… - Emeli fel a szemöldökét.

- Ez úgy hangzik, mintha féltékeny lennél. –Mosolyodok el.

- Nem, nem vagyok! –Csattan fel.

- Jól van, jól van… Igazándiból semmi se történt. Csak segített nekem. A végén meg megkérdezte, hogy találkozunk-e még. Magyarul, semmi se történt.

- Na, látod? Teljesen beléd van zúgva… - Nevet fel.

- Nem, dehogy… - Pirulok el. –Meg amúgy is, mit gondolsz, mi közöd van neked ehhez? –Vágom oda neki, majd meglátom, hogy milyen szomorú lesz. –Bocsi hugi, tudod, hogy nem akartam… tényleg…

- Aha, persze… Jó, okés, hagylak… Ha szeretnéd, akár örökre is… - Azzal feláll, és elfut. Hiába kiáltok utána.

A végén már úgy döntök, hagyom, ezért visszaülök a helyemre. El se hiszem, hogy az embernek 1 perc se kell, hogy elrontson egy kapcsolatot. Csak ülök, és bambulok magam elé, és azon tűnődöm, vajon meg fog bocsátani nekem valaha is? Mert egyébként lehet, hogy gyorsan kibékülünk, de vannak dolgok, ami miatt Engie nagyon fel tudja kapni a vizet. Azt hiszem ez ilyen. Nem tudom… nem tudok semmit… nem tudom, hogy meg fog-e bocsátani, nem tudom, hogy miért kellett ilyet mondanom. Már miért ne lenne köze hozzá. Jó, persze azt mondok el neki, amit akarok, de ez akkor is más. Bárcsak vissza tudnám fordítani az időt, hogy mindent jóvátehessek!

- Jól vagy? –Hallom meg Jack hangját. Gyorsan letörlöm a könnyeimet, amik akkor kerültek oda, amikor eszembe jutott, hogy elrontottam Engie-vel való kapcsolatomat…

- Persze… - Bólogatok.

- Azért a szemembe ne hazudj! –Jelenti ki. Nem mérgesen, inkább édesen. –Láttam, hogy mi történt veled és a húgoddal. Meg azt is, hogy sírtál… de nyugi van, a sírás nem szégyen. –Erre csak lehunyom a szemem. –Leülhetek?

Most is csak bólintani tudok. Úgy érzem, nem tudok hozzá szólni. De jól esik, hogy itt van. Igazándiból nem is értem, hogy mit keres itt, hisz neki dolgoznia kéne. De nem baj, örülök, hogy itt van, és csak ez számít. Néhány percig csak ülünk csendben, utána Jack elkezd kérdezgetni olyan dolgokról, hogy hova járok suliba, hány éves vagyok, satöbbi. Mindig csak tőszavakba válaszolok, így egy idő után már nem kérdez semmit.

- Bocsi, csak tudod, egy kicsit lehangolt vagyok. Gondolom ezt megérted. –Erre bólint. –Most viszont azt hiszem, már mennem kellene. Szóval, szia! –Átnyújtok neki egy lapot, és lelépek. Nem hagyom, hogy elköszönjön. Az olyan mintha azt mondaná, hogy többet nem találkozunk, szóval, szia. Ezt most nem bírnám ki. A lapon egyébként ez áll:

0036359571570       Igazándiból ez a telefonszámom, hogy ha szeretne valamit, akkor azt el tudja mondani. Egyébként nagyon nem értem, hogy hogy „jöttünk” össze egy röpke pillanat alatt. De nem számít! Örülök neki, hogy végül is nem a fiúm, de mégis rögtön felvidított, amikor arra volt szükségem. Pedig nem is ismerjük egymást olyan rég óta…

Kint állok a buszmegállóba, amikor valaki hirtelen félreránt. Kapálózok, hogy kiszabaduljak, de túl erős kéz markol meg. Amikor viszont sikerül kibontakoznom, meglátom, hogy az egyik barátom. Az egyik barátom el akar rabolni? Nem biztos nem… de akkor meg mit akar?

- Mit akarsz? Elment az eszed? Tudod, hogy megijedtem? –Ordítom Mike felé.

- Nyugi van nyuszkó! Én jól vagyok… de ahogy látom te nem! Mi van veled? Olyan ingerült vagy! –Úgy néz rám, mintha ha valami űrlény lennék, de nyugodt a hangja.

- És még velem mi van? Szerinted mi van? Nem sűrűn érez az ember olyat, hogy elrabolják! –Még mindig kiabálok.

- Jól van na! Nem gondoltam volna, hogy ilyen ingerült vagy!

- Ingerült? Megnézném, mi lenne veled, ha megpróbálnának téged elrabolni! De tulajdonképpen mit is akarsz? –Lököm oldalba.

- Csak találkoztam a húgoddal. Nem volt túl fényes állapotban. Elmesélt mindent, ami történt. És ahogy látom, te is eléggé feszült vagy e-miatt. Meg mesélt arról a fiúdról is… - Erre ellágyul a hangja.

- Első sorban nem a fiúm. Más részről ez úgy hangzik, mintha féltékeny lennél… csak nem? Nem hiszem el… te belém vagy zúgva? –Mosolygok, úgy látszik, ő bármilyen formában képes felvidítani. Most lehet, hogy azt várom, hogy azt mondja, szeret… de hát ma ismerkedtem meg Jackkel!

- Neeem! Dehogy is! Hát ezt meg honnan veszed? –Legyint a kezével, de én látom, hogy egy kicsit elpirul.

- Látom rajtad… el is pirultál! –Erre rögtön az arcához kap, és ez után, már rám sem néz, csak a cipőjére. Nem értem miért minden fiú a cipőjét nézi, ha ilyen helyzetbe kerül. –Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, amit csak szeretnél? –Majd a vállára teszem a kezem, mire ő felemeli a tekintetét.

- Igen, tudom. Tudom, hogy milyen szerencsés vagyok! –Ekkor sóhajt egy nagyot, majd folytatja. - Tudod… nem az van, hogy beléd vagyok zúgva meg minden, csak olyan jó érzés tölt el, ha mellettem vagy. Ha meg nem vagy ott, akkor olyan mintha üres lennék. Az ilyen pillanatokba gondolok rád, hogy milyen jó lenne látni téged. –Megfogja a kezemet. –Nem arról van szó, hogy beléd vagyok zúgva, hanem arról, hogy szerelmes lettem. Mindennél jobban szeretlek. Mert ha csak beléd vagyok zúgva, az olyan gyerekes… én illetve mi, meg már nem vagyunk gyerekek. Én komolyabban vagyok szerelmes beléd, mint egy gyereknél szokás.

Most már megértem a fiúkat, hisz azon kapom magam, hogy a cipőmet bámulom. Nem tudok a szemébe nézni. Még soha senki nem mondta nekem azt, hogy mindennél jobban szeret. És ez olyan mélyen hat. Persze helyes srác, de valahogy úgy érzem, mégse illünk annyira össze. Mondjuk, sok olyan kapcsolat van, ahol nem illenek össze, de mégis nagyon jól kijönnek egymással. Igazándiból egészen mostanáig nem gondoltam, hogy Mike szerelmes lenne belém. Énem egyik fele megkönnyebbült, hogy elmondta, hogy tényleg szerelmes belém, de a másik felem meg aggódik. Aggódik attól, hogy most erre mit kellene mondania, hogy mi lenne, ha összejönnénk. És ez engem bosszant, de nagyon. Nem tudom, mit mondjak. Ezért csak állunk néhány percig néma csendbe egymás kezét fogva, míg Mike már bírja a feszültséget.

- Nem muszáj válaszolnod erre semmit. Úgy tűnik, nehezedre esik bármit is mondani. –Konyul le a szája széle. – Tőlem gondolkozhatsz, ameddig csak akarsz. De tudd, hogy csak azért mondtam ezt el, mert láttam valami kis reményt, hogy legyen köztünk valami. –Az utolsó mondatára megfogja az államat, és óvatosan felemeli, hogy a szemembe nézhessen. Olyan közel vagyunk egymás arcához, hogy még csak most veszem csak észre, hogy milyen szép nagy sötétkék szeme van. Egy pillanatra el is vesztem benne, de ekkor újra megszólal. –Akárhogy is lesz, én, szeretlek.

Azzal elmegy, és magamra hagy a buszmegállóban. Néhány percig csak bambulok magam elé, és azon tűnődöm, vajon ez a valóság-e. Vajon örülnék, ha ez a valóság? Mert életemben nem gondoltam volna, hogy pont Mike lenne belém zúgva. Jaj, bocs, szerelmes lenne belém. Hisz jó srác meg minden… Szőke tüsis haja van, és sötétkék szeme. Igazándiból tök helyes. De amikor bele gondolok, hogy én csak barátként gondolok rá, ő viszont többet lát bennem, hát az elég nyomasztó érzés. Ugyan az a mondat kavarog bennem. De tudd, hogy csak azért mondtam ezt el, mert láttam valami kis reményt, hogy legyen köztünk valami. Vagyis ő lát valami esélyt. Esélyt, hogy mi együtt lehessünk. És ez olyan édes tőle… Nem érdekli, hogy én is így látom-e, mert ő így látja, és bízik magában, bízik bennem, bízik bennünk. Meg a szavak, amiket kiejtett… Jó érzés, ha mellettem vagy; ha nem akkor meg üres vagyok;  akárhogy is lesz, én szeretlek… De ami a legjobban meghatott mindennél jobban szeret… Vagyis mindenkinél jobban, a szüleinél, a testvéreinél, a barátainál. MINDENKINÉL. Vagyis én vagyok a mindene…

Ahogy így tűnődöm a buszmegállóban, megérkezik a busz. Gyorsan felszállok, és lehuppanok az egyik ülésre hátul. Még mindig Mike jár az eszembe. De el se hiszem! Biztos csak át akar verni most az új tanév alkalmából. De mi van, ha nem? Mi van, ha tényleg szeret? Ezt valahogy ki kell derítenem. Meg kell kérdeznem tőle. Lehet, hogy nem fogom merni, mert lefagyok! De az is lehet, hogy ő lép előbb, és mutat nekem valamit. Valamit, a tényleg bizonyítja, hogy szeret. Muszáj elmesélnem Engie-nek a történteket. Jaj, de várjunk… hisz ő szóba se áll velem. Lehet, hogy nem is fog. De azt hiszem nem igazán adtam rá okot, hogy utáljon. Végül is csak annyit mondtam, hogy semmi köze sincs a Jackes ügyhöz. De ez még nem az jelenti, semmihez sincs köze! Csak éppen Jackhez nem. De miért nem mondtam el neki? Hisz olyan szépen megkérdezte, én meg bunkón lekezeltem. Minden mindig az én hibám! Mondjuk ezt most tényleg jól elbazilikáztam. Jóllehet nem tettem semmi komolyat, de ez épp elég volt ahhoz, hogy Engie-t kiakasszam. Valahogy ki kell vele békülnöm. Biztos sikerülni fog… Nem egy haragtartó személyiség. Azt hiszem, küldök neki egy SMS-t.

Szia Engie! Csak azért küldök SMS-t, mert szóban úgy se hallgatnál meg. Szóval, Jacknek hívják, és nem tudom, szerintem is belém van zúgva, de ki tudja. Amikor elmentél, akkor is odajött vigasztalni. Tök rendes volt! Én viszont bunkó voltam veled, és nagyon nagyon megbántam. Sajnálom, amit mondtam, mert van közöd hozzá igenis sok. Csak hirtelen kiakadtam, mert szerintem nem akartam mástól azt hallani, hogy feltételezi, hogy belém van zúgva, hanem ezt tőle akartam hallani. Hogy ha sikerül megbocsátanod, akkor otthon elmondok mindent. Még pluszba is történt egy s más, szóval jó lenne ezeket megbeszélni. És képzeld, most jut eszembe, hogy elfelejtettük, amiért igazándiból mentünk a SHAKE-et.  Szeretlek HÚGI

Hát leírtam neki… Többet most jelenleg a buszon ülve nem is tehetek, tehát egyelőre jó ez így. Percek múlása után üzenetem érkezik.

Szia Lucy! Hát nem is tudom, erre most mit mondjak. Elhiszem, hogy megbántad, de azt azért tudnod kell, hogy még ha hirtelen felindulásból, de akkor is kimondtad, amit gondoltál. És ez azért rosszul esett. Te is tudod, én is tudom, hogy ki fogunk békülni. DE ami a lényeg, hogy otthon majd mindent megbeszélünk. Amúgy, köszi, hogy végül is elmondtad a Jackkel való dolgot. Nem tudom mi történhetett még pluszba veled, de gondolom ez is ki fog derülni. Amúgy most hol vagy? Rengeteg idő telt el azóta, hogy elmentem. Hol vagy már? Majd később még shake-ezünk!

SZERETLEK NŐVÉRKÉM

Hát igen, gondoltam, hogy ez mélyen fogja sérteni, de legalább megbocsát, amennyire csak lehetséges tőle. Otthon mindent el fogok mondani neki, de most nem írhatok neki, mert le kell szállnom a buszról, és egy utca, és otthon vagyok. Szóval leszállok, és el kezdek sétálni. De újabb üzenetet kapok, sőt még egyet. Az egyik az idegen számról jött. A másik Mike-tól.

Idegen számtól:

Szia Lucy! Jack vagyok! Csak tesztelem, hogy el tudlak-e érni. Ezek szerint igen! J Már ha te vagy az…

Mike-tól:

Szia Lucy! Nem tudom, hogy gondolkoztál-e azon, amit mondtam, de nekem folyton csak rajtad jár az eszem mint mindig. Szeretlek <3

Hát most ezekre mit válaszoljak? Még Jackére hagyján, de Mike-éra… Azt hiszem, majd csak otthon fogok rá választ adni. Legalább Engie tud majd segíteni. De félek neki elmondani, hogy Mike szerelmes belém, amikor ma reggel pont azért vesztünk össze, hogy kit tart jobbnak. És azt hiszem, amit ma megtudtam, elég egyértelmű válasz erre. Már otthon is vagyok. A ház elég üres, és csöndesnek látszik, mondjuk nem is csodálkozom, hisz az óra 21.15. –öt mutat.

- Hát itt van a kis kószáló! –Hallom anya hangját. –Úgy tűnik valaki büntiben van mostantól.

- De anya! Jó okom van rá! Tudod…

- Nem érdekel! Tudod, vannak szabályok! Mint például, hogy időben hazaérj. –Nem ordít velem, higgadt a hangja.

- Csak te nem tudod, hogy mik történtek velem. –Felvonja a szemöldökét. –Mint például az, hogy összevesztem Engie-vel, találkoztam egy sráccal, és majdnem elraboltak. Csupán ezek az okok vannak. De mind közül az zavar a legjobban, hogy Engie haragszik rám. Vagy haragudott. Nem tudom. –Látom, ahogy anya erre megenyhül.

- Nem gondoltam volna, hogy összevesztetek. Mert ismerem ezt az érzést, és ilyenkor biztosan szeretsz ottmaradni egy kicsikét, és elgondolkozni a dolgokon, és… Várj, mit mondtál? Elraboltak? Jól vagy? Mi történt? Ki volt az, fel kell jelenteni! –Most már nem túl nyugodt. Inkább csak pattog idegességében, és hadarva beszél.

- Nyugi anya! Már semmi bajom. És csak Mike volt az, szórakozott, aztán vele is beszélgettem egy kicsit. De most szeretnék Engie-vel beszélgetni, ha nem gond. És mielőtt elmegyek mi a büntetésem?

- Semmi kicsim, semmi! Az ilyen körülmények között érthető a késői hazaérkezésed. Jó rendben menj. De gyorsan mielőtt meggondolnám magam! –Vetek rá egy köszi anya pillantást, és felrohanok a szobámba. Illetve szobánkba, hisz Engie-vel egy szobánk van. Engie ott ül az ágyán, és dobol a lábával. Nagyon idegesnek látszik. Vajon a-miatt, hogy nem írtam neki? Talán félt engem? Ideges MIATTAM? Miattam, aki olyan gonoszul viselkedtem vele?

- Végre itt vagy! –de nem a szokásos módon üdvözöl, vagyis nem úgy, hogy a nyakamba ugrik. Továbbra is csak ül az ágyán, ezért én is leülök a sajátomra.

- Idegesnek látszol. –Állapítom meg.

- Ki ne lenne ideges, ha összeveszek a nővéremmel, és utána nem válaszol arra, hogy van.

- Éppen szálltam le a buszról. Gondoltam, hogy felesleges lenne.

- Na, jól van, most az a lényeg, hogy itt vagy. Szóval, mint mondtam, még azért haragszom rád. De azt hiszem, ezt inkább elfelejtem. Így hát most mesélj. Mi történt veled? Jaj, nem is mondtam, tudod milyen aranyos volt Mike? –Erre már elmosolyodik.

- Nem. Mi történt?

- Összefutottunk a buszmegállóban, és ott vigasztalt. Nagyon rendes volt. Ezzel nem felvágni akarok előtted, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nekem volt igazam. Vagyis, hogy jobban bír engem. –Olyan önelégült képet vág, hogy nem hagyhattam ki, hogy ne kötözködjek vele.

- Ezt kétlem! –Röhögök fel.

- Miért? Mi történt? Mindent mesélj el a Jackes dologtól kezdve egészen mostanáig! –Fenyegetőzik, de csak viccesen.

- Jól van, jól van! –Mosolygok, és átülök az ő ágyára.

Majd szépen elkezdek mesélni neki mindent. Beleértve Jacket, sőt még Mike-ot is. Néztem az arcát, ahogy izgatottan figyel, és mindig, amikor valami romantikusat mondok, elérzékenyül. Megmutatom neki az üzeneteket, amiket kaptam, és azt is megkérdezem tőle, hogy mit válaszoljak.

- Fú, hát ezt el se hiszem! Persze, biztosan igaz, csak olyan hihetetlen! És most már nem kétség, hogy Mike réged jobban bír! –Röhög fel. –Ami meg a válaszokat illeti. Hát nem is tudom… - Néhány percig néma csöndben ülünk, és törjük a fejünket. Ekkor Engie felpattan. –Ugye mondtad, hogy milyen jó lenne tudni, hogy Mike miért mondta el pont most. Talán ezzel kapcsolatban válaszolhatnál neki, ami meg Jacket illeti, szerintem először is mond meg neki, hogy igen, a te számod ez, és utána kérdezhetnél tőle, hogy miért segített, miért vigasztalt, miért volt ilyen kedves hozzád. Ehhez hasonlókat.

- Mire mennék én nélküled! Ezek mind szuper ötletek! –Felállok, és megölelem. Kis idő gondolkodás után rájövök, mit kell nekik üzennem.

Jackére:

Szia Jack! A szám az jó, Lucy vagyok! És lenne egy pár kérdésem! Miért voltál velem olyan kedves? Miért vigasztaltál? Miért érdemlem én ezt meg?

Mike-éra:

Szia Mike! Gondolkoztam, igen. Túl sokat is. De egy valamit nem értek. Miért éppen most mondtad? Miért nem korábban?

Azt hiszem ezek jó válaszok. Vagy inkább kérdések. Nagyon aggódok a-miatt, hogy mi lesz Mike-kal. Mert nem akarom, hogy a barátságunknak vége legyen. De egyben nem tudom, hogy most mit érzek iránta. Jó fej meg helyes meg minden, csak attól tartok, hogy szakítunk, és soha többé nem leszünk barátok, annak ellenére, hogy most milyen jóba vagyunk. És ezt nem akarom kockára tenni. Annyira örültem eddig, hogy vele mindent meg tudtam beszélni. Nem jobban, mint Engie-vel, de így is nagyon jól. És most, hogy megtudtam, hogy szerelmes belém, most úgy érzem, semmiről se tudnék beszélgetni vele. Mert eddig olyan is mondhattam neki, hogy nekem ez meg ez a srác jön be, és szerinted ők milyenek? És mindig olyan jókat mondott… várjunk csak! Mi van, ha ő, már akkor szerelmes volt belém? Akkor milyen rosszul eshetett neki, hogy ilyeneket mondok. Na, jó nem… hisz ő nem is szeret engem! Csak ugrat. Biztosan így van. De mi van, ha nem? Erre a kérdésemre választ is kapok, hisz SMS-em érkezik. Ismét 2, ezek szerint Mike és Jack is figyelték, hogy írok nekik? De cukik…

Örülök, hogy jó a szám! J Hogy miért voltam ilyen kedves? Mert nem adtál rá okot, hogy bunkó legyek. Meg, mert te olyan más vagy mint a többiek. Olyan… szép vagy és különleges. Tudod mennyi ideje vártam már arra a pillanatra, hogy szemtől szemben találkozzunk? És végre sikerült… sikerült… És olyan boldog voltam, hogy te azt el se hiszed… Remélem, még sűrűn találkozunk! JACK <3

Hogy miért éppen most? Hát azért, mert féltem… Igen, bevallom, féltem. Féltem attól, hogy mit fogsz rá mondani. Nem tudtam, hogy hogy reagálsz majd rá. És azért nem korábban mondtam, mert nem volt rá alkalmam. Hidd el, milliószor próbáltam volna elmondani, de sohasem volt megfelelő alkalom. Mindig közbe jött valami. Most viszont csak ketten voltunk. Muszáj volt cselekednem. Végül is hoztam egy döntést. Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, de ahogy kimondtam megkönnyebbültem. Holnap, esetleg ha van még kérdésed válaszolok rá, de így üzeneten keresztül nem szeretném megbeszélni az ilyen fontos ügyeket. Szóval majd holnap… Mike

Eszembe se jut válaszolni. Na jó, azt hittem, hogy ha megtudom, hogy mit érez Jack és Mike, akkor minden könnyebb lesz. De tévedtem. Csak még nehezebb lett, mert félek attól, hogy mi lesz ezek után. Az a baj, hogy nem merek bemenni a suliba, mert akkor találkoznék Mike-kal. És most nem szívesen néznék bele a szemébe. A gyönyörű kék szemibe. Nem tudok neki mit mondani. Nincs mondandóm számára.